Nyuszi + tojás + csibe = HÚSVÉT!

Renyheség

Tegnap nem írtam egyetlen sort sem.
Nem is nagyon olvastam, szinte csak az időjárásra vonatkozó cikkeket.
Ma sincs jobb napom..., már annyira elegem van ebből a vacak időből!

Húsvétra készülünk, de karácsonyi időjárásban...
Mitől kéne jókedvemnek lenni? Még a piacra sincs kedvem kimenni ebben a hidegben. Aztán majd hétvégére minden olyan drága lesz, hogy felmegy a pumpám.

Kába vagyok, lusta, közömbös, nem érdekel semmi.

Magamban megfogadtam anno, mikor ezt a blogot elindítottam, hogy minden nap írok valamit.
Na, ez már nem jött össze.
Olvasó is alig van, minek strapáljam magam.

Persze, tisztában vagyok azzal, hogy semmitmondó dolgokról írok. Miért is olvasnák?

Nem osztom meg, nincsenek "köreim", ki látná, hogy van egy ilyen blog? Senki.

Szenzációhajhász világunkban miért is lenne érdekes egy hétköznapi ember véleménye, gondolatai?

Miután senkinek nem hiányzom, hát hallgatok egy ideig.
Persze, ez sem biztos. A kedvemtől függ.

Majd meglátjuk.

Hiányérzet

Nagyon, de nagyon hiányzik az életemből egy szőrös, doromboló, nyugodt macska!

Évek óta mindig volt a közelembe legalább egy macska. Volt, hogy egy egész családot istápoltam, bár nem voltak az enyémek. Senkié sem, a ház pincéjéből kerültek elő, és ki-be járkáltak a földszinti nyitott ablakon.

Aztán a lányom hozta magával a macskáját, igazi panel-macskát. Mivel én egész nap otthon voltam, hát én voltam a mindene.

Elköltöztünk, nem vihettük magunkkal, hát vidékre került, ahol nagyon jól érzi magát, már másodszor lesz anyuka.

Az új helyemen volt egy karthauzi macska. Nem volt egyszerű eset, de, mivel ott is én voltam otthon egész nap, hát velem töltötte a napját.

Azt a tekintetet, míg élek nem felejtem el, mikor elköltözésemkor a szobát eredeti állapotába hozva [saját motyómat elcsomagolva] személytelenné tettem. Szerettem volna tőle is elbúcsúzni, de csak ült a szoba közepén, és úgy nézett rám, tágra nyílt szemekkel, nem értve a dolgokat, temérdek szemrehányással ostorozva amúgy sem vidám lelkem, hogy még a könnyem is kicsordult.

Most, hogy nagyobbik lányom családjával élek, itt nincs macska. Lányom nem szereti az állatokat.
Pici unokám már járkál a lakásban fáradhatatlanul, mindenhol ott van.
Igaz, a vőm azt mondta, hogy a saját szobámban tarthatok macskát, de hát hogyan? Nem lehetek állandóan csukott ajtó mögött, meg nem zárhatom ki az unokámat sem!

Nem akarok konfliktust a macskaszőrök miatt, meg nem olcsó manapság a nyugdíjból szobamacskát tartani.

Pedig esténként, mikor elvackolom magam a fotelben, annyira hiányzik az ölemből egy szőrös doromboló!

Vizet!

Köszönöm szépen, ez jólesett.

Csak azért így kezdtem, mert ma van a víz világnapja. [minden nap van valaminek a napja...]
Ennek örömére ittam egy jót.
Nem, nem ásványvizet, hanem csak sima csapvizet. Nekem az is jó. Bár...

Gyerekkoromban sokat voltam vidéken.
A faluban volt vagy három artézi kút. Csak úgy, egy csőből folyt, az emberek meg kannákkal vitték haza. Arrafelé a háznál lévő kutak vize nem volt jó, csak locsolni a kertet. Olyan kemény volt a víz, hogy még a szappan sem habzott benne. Mindenki gyűjtötte az esővizet mosáshoz, fürdéshez.

Szóval, ezek az artézi kutak remek esti traccspartinak adtak helyet. Sötétben már nem lehetett a házkörül tenni-venni, sokaknál még az áram sem volt bevezetve, a kútra meg el kellett menni, mert reggelre kell a víz. Álldogáltunk sorunkra várva, szép, színes kannáinkkal.

A felnőtteké nyolc literes volt, nekünk, gyerekeknek szép, pöttyös ötliteres jutott. Míg vártunk, beszélgettünk. A felnőttek. A gyerekek meg szaladgáltak. Itt nem voltak társadalmi különbségek, az iskolaigazgató éppen úgy sorba állt, mint a kofaasszony.

Az volt ám a víz! Istenem! A kannatetőből esett a legjobban! Ahogy lelátogattam nénémhez, hát nem győztem inni a vizet! Ez után a pesti csapvíz után, az maga volt az ambrózia!

Sajnos, modernizálódott a falu is, csövekbe, glóbuszba kényszeríttették, és már szivattyúval jutottunk csak vízhez. Más lett az íze is.

Mikor elmegyek vásárolni egy szupermarketbe, csak nézem, ahogy kartonszám veszik a vizet az emberek. Biztos, hogy az annyival jobb, mint a csapvíz?

Mondjuk, ahhoz képest, hogy mennyi remek víz lelőhely kis országunk, baromi sokat kell fizetnünk a víz minden formájáért. Azt hiszem, a szennyvízért még többet is, mint a simáért.

Jövő hónapban jön a vízszámla...

Lehet, megint visítok: VIZET!

Ma is működő kerekeskút egy kedves barátnőm kertjében, le kellett fényképeznem, olyan idilli!

A Don

neem, nem az a folyó, amit gyakorta emlegetnek a történelemkönyvek. Nem.

Egy alakuló új párt vezére óhajtja magának ezt a titulust. Bizony!
Valójában helyén való, mivel a párt neve: MAFIA.
Nem rosszul írtam, ők csak így, egy F-fel nevezik magukat, a két f-et már mások bitorolják.
Gyakorlatilag rövidítés.

A leendő Don, egy...hogy is mondjam, egyszerű ember. Nem a műveltségével vált ismertté, népszerűségét a dolgok nevén nevezéséről, átlagembertől szokatlan mosdatlan szájú rapeléssel vívta ki, gondolom, a hasonszőrűek körében.

Itt azért álljunk meg egy szóra. Tulajdon képen amit mond, az nagyjából igaz, bár erősen sarkítva vannak a tények, - ezzel nem is lenne gondom. A stílus, az a nagyképűség, ami - nem vagyok pszichiáter, de azt hiszem valahogy így lehet, kisebbségi érzésből fakad, - ez az, ami irritál.

Azt gondolom, ez a genetika műve, mert számtalan példát láttam, hallottam már afro-amerikai származású hírességektől/ről, hogy sokkal többet kellet produkálniuk, mint a "többségnek" ahhoz, hogy elismerjék a tudásukat, tetteiket.

Az olvasott interjúban sem tagadta meg magát, de hát nem is lenne értelme.

Ami megijesztett, az, amit a leendő párt működéséről mondott.

"Rajtad és az öcséden kívül kik lesznek benne?

Egyelőre nincs olyan ember, aki szignifikáns lenne. Ez a párt abban különbözik más politikai pártoktól, hogy a demokráciáért harcol. Egy baloldali eszmeiség mentén jön létre, de egy vezérelvű párt. Kifejezetten az én gondolatiságomat követi majd. Akinek ez tetszik, csatlakozhat, akinek nem, annak demokratikus joga, hogy máshova menjen.

Tehát te leszel az elnök.

A Don. Nálunk nem elnök van, hanem Don. Keresztapa.

Mikor lesz az, amikor politikusként néznek majd az emberek Dopemanre?

A politikai világot nekem találták ki: intrika, ármány, csibészség, háború. Már most is rengeteg helyre hívnak szónokként. Tudják, hogy sok bennem a lehetőség. Engem ugyanis nem kell fésülni: az emberek ismernek, tudják, ki vagyok, hogy beszélek. Nekem nem kell kamuzni."

Hát kérem, kell ehhez, bár mit is hozzáfűzni?

"demokratikus - vezérelvű párt" - egy Donnal az élén.

Érdemes elolvasni a cikket, mert a bunkóság - szerintem - csak álca, megfelelés a rajongói elvárásoknak. [lsd."szignifikáns"]
Sok dolgot jól lát, kapizsgálja a lényeget, de a nagyképű hőzöngés számomra hiteltelenné teszi.

Ajánlom olvasásra a cikk alatti kommenteket, amitől forog a gyomrom!
Társadalmi tükörkép! Borzasztó!

Ma ez volt a második cikk, ami kedves városrészem leköpködésével foglalkozott, de, mivel egy személy ürügyén történt, méghozzá nem is akármilyen okból, hát, muszáj volt hangot adnom a véleményemnek.

Az alábbi linken olvasható a cikk:
Forrás:  Hír24
Szerző: Kustánczi Norbert 
Fotók: Kummer János

Túra és boldogság

Mióta visszaköltöztem szülővárosrészembe, az idő nem volt oly' kegyes, hogy egy hosszabb kirándulást tegyek. Ma viszont csodás napsütéses volt az idő, hát kirajzottunk a sötét lakásból.
Lányom az unokámat vitte csavarogni, én meg - összekötve a kellemest a hasznossal - bevásárlásokat bonyolítottam. Jó sokfelé kellett mennem, így sétálva, nézelődve töltöttem vagy öt órát. Egyszer azért hazajöttem, mert nem bírtam volna már hová pakolni.

Szóval, néztem a környezetet, és alig láttam változást. Persze ennek örülök, mert ha az ember szinte minden követ ismer a környezetében, hát örül, ha találkoznak újra.

Nem a szépsége varázsolt el a látottaknak, hanem a felidézett emlékek.
Az órás, ahol a számológépemben cseréltettem a gomb elemet, az a Bisztró, ahová nyugodtan beülhettünk kamaszlányként is, mert tiszta üveg portálja miatt a kerületi zsiványok, kéjhölgyek, stricik nem szerették.

Itt jártam középiskolába, barátnőim a város különböző pontjain laktak, ha suli után még együtt akartunk maradni, akkor jártuk a kerület utcáit. Ám télen, vagy esős időben nem volt hová behúzódni, mert az eszpresszók zöme kétes elemekkel volt zsúfolva. Ebből következően rendszeresen razziáztak a rendőrök, akik minket mindig kiparancsoltak ezekről a bűntanyákról. Egy ilyen alkalommal tanácsolta nekünk egy kedves nyominger, hogy abba a bisztróba járjunk, az biztonságos.

Mivel terasza is volt, hát még a jó idős sétáink is megritkultak, minden délutánt ott töltöttünk.

Volt egy pincérnő, akit mi Tündérkének hívtunk. Külsőre nem lehetett volna ráfogni, mert egyáltalán nem volt légies, mint ahogy az egy tündértől várható lenne. Alacsony volt, és ...mondjuk: erősen molett. Miután látta, hogy húszfilléresekből szedjük össze az egy kávéra való 3,60 Ft-ot, és ezt isszuk hárman egész délután, bizony előfordult, hogy mindhármunknak hozott kávét... Hiába tiltakoztunk, nyaranta még hűtött őszibarack lével is megvendégelt bennünket. Amikor valamelyikünk "nagyobb" összeghez jutott, akkor fizettünk mindenért, de egy fillér borravalót sem fogadott el tőlünk.
Hát nem ilyen egy jó tündér? Imádtuk.

Láttam vadonatúj épületeket, meg láttam azokat a régieket, amelyeken még látszottak az '56-os lövések nyomai. [remélem, nem a háborúé????]

Tágra nyitott orral szívtam magamba a régóta nélkülözött város-szagot, olyan ez nekem, mint másnak a hegyi levegő.

Hátizsákom degeszre tömve, pénztárcám laposra aszva, vígan baktattam haza.

Azt olvastam valahol, hogy ma van a Boldogság Napja.
Én ma boldog voltam, sőt még mindig tart ez az érzés!

Az ember valójában...

Azon töprengek, hogy az ember alkalmazkodó képessége milyen is.

A legszörnyűségesebb élethelyzetek tartóssá válása is hoz egy idő után némi nyugalmat. A tehetetlenséget felváltja az elfogadás. Némelyeknél ez belenyugvással párosul, másoknál, csak a lehetőség kivárását jelenti.

A háború borzalmai között születtek szerelmek, barátságok, önzetlenség és empátia, miközben a másmilyen egyenruhába öltözött embereket ölték. Ésszel fel nem fogható dolgok, amik azoknál, akik megpróbálták ésszel, gondolkodva megélni - fizikai betegséget okozott.
Manapság már neve is van ennek az pszichiátriai betegségnek, lelki, tudati állapotnak. Poszttraumás stressz szindróma, PTSD.
Amikor a háború kegyetlenségeit elfogadva, beletörődve a tehetelenségbe, beépül a tudatba ez az állapot, és visszakerülve a civilizációba, már nem mindig sikerül - nem találok jobb kifejezést - visszaalkalmazkodni.
Tisztában vagyok azzal, hogy manapság már rásegítenek különböző szerekkel a háborús körülmények elviseléséhez, amivel - szerintem - jelentősen károsítják az agyat.

Azok az áldozatok, akik nem vettek részt a háború tevőleges részében, hanem csak valakik elmeszüleményei következtében kerültek a likvidálandók közé, na azt, hogy Ők mennyire tudtak ép elmével alkalmazkodni ahhoz, hogy naponta alázzák, verik Őket, elszakítva családtól, emberhez méltó körülményektől, felesleges tárgyként várni a magsemmisítésüket - ezt el sem tudom képzelni.
Itt már csak az alapvető ösztönök működhettek, amik életben tartották Őket.

Azok az ...már majdnem embereknek neveztem - méltatlanul -, tehát az elmebeteg ideák szolgái, akik még élvezték is a gyengék feletti korlátlan hatalmat, azok milyen "ösztönöknek" engedelmeskedtek?
Milyen szerekkel "kezelték" őket, amitől olyan fajt hoztak létre, ami nem fordul elő a természetben!

Állatoknál nagyon ritkán fordul elő, hogy értetlen módon ölnek, de ez csak az ember számára érthetetlen, mert még nem ismeri eléggé az állatok viselkedését.

Miért fordulhat elő számtalan alkalommal az emberiség történelmében, hogy egy idióta, elmebeteg víziója tömegeket mozgat meg, sajnos, rossz irányban?

Tudom, emberi gyarlóság a hatalomvágy, meg a kapzsiság, és ha ezt egy kezeletlen elmebeteg lehetővé teszi, akkor sokan felsorakoznak mögé - érdekből.

Holott, csupán csak józanul kellene gondolkodni, és a beteget elzárni, ahol megfelelő gyógykezelést kapna, és csökkenne a cezaromán tünete..., vagy ha mégsem, nem árthatna másoknak.

Már nagyon régen tanultam történelmet, csak halovány emlékeim vannak, de vannak! Arról, hogy jó néhány diktátornak nevezett elmeroggyantat kezelés helyett - megölték. Néha a saját emberei. Mert van az emberi gonoszságnak határa, és aki még őriz némi morzsát a józan eszéből, az egyszerre csak úgy érzi, itt meg kell állni, meg kell állítani a kiszámíthatalan beteget.

Jól elkalandoztam, pedig csak arról akartam írni, hogy mindent meg lehet szokni, még a szegénységet is.

Nem mondom, hogy könnyű, meg azt sem, hogy bele kell nyugodni, de alaposan átgondolva kell keresni a kivezető utat.

Az elkalandozásom oka az utóbbi napok szomorú apropója.
Amit nem szabad elfelejteni, ami szégyenletes, és figyelmeztető kell, hogy legyen, ma, amikor az akkori ideológiák táptalajt lelnek a mai világunkban.

Gátat kell szabni, nekünk, idősebbeknek, mert talán ludasok vagyunk abban, hogy a mai fiatalok nem tájékozottak kellő mértékben, mert nem beszéltünk nekik eleget ezekről a szörnyűségekről, mert inkább hallgattunk, nem gondoltuk, hogy ez még megismétlődhet.

Tudom, hallottam elégszer, hogy a történelem ismétli önmagát, de ezt NEM SZABAD HAGYNUNK!

A történelem az emberi cselekedetek következményei, ezért olyan, amilyenné mi teszzük.

Én hiszek az EMBER természet teremtette ösztönös igazságosságában, jóra való hajlamában, a rossz tulajdonságai elnyomásában, a gyarlóságok gátjának felépítésében.

A napokban láttunk példát, ami mennyei magasságokba emelte az emberi viselkedést.
A NÉP, mint az igaz emberek tömege, felül írt minden ideológiát!

Barátság

Nehéz dolog megfogalmazni, mi is, milyen is az igazi barátság.

Néha előfordul, hogy összeverődik egy társaság, nagyjából azonos korúak, hasonló érdeklődési körrel, hasonló zenei ízléssel.
Remekül megértik egymást, mintha ezer éve ismerősök lennének.

Eltelik egy kis idő, mondjuk egy-két év, és előbukkannak apró emberi gyarlóságok.
Például: sértődés, érzékenység... Egy valamire való barátságnál ezt megbeszélik, helyre teszik, és megy minden tovább, mintha mi sem történt volna. Amennyiben ez nem következik be - sajnos, az nem "igazi" barátság, csak valami szövetség, vagy nem is tudom minek nevezzem.

Azt hiszem, hogy az igazi, életre szóló barátságok gyermekkorban, kamaszkorban születnek.

Nekem van egy barátnőm, akivel kamaszként kapcsolódtunk össze, és mindazok ellenére, hogy az élet ezer buktatót emelt utunkba, Földrészek választottak el egymástól bennünket, már vagy húsz éve nem is láttuk egymást, nem is beszéltünk, mégis érzem ezt a szoros kapcsot, ami kettőnket összeköt.

Böbe! Hiányzol! Jó lenne találkozni!

Vannak most is barátaim.
Évente egyszer találkozunk, együtt töltünk egy-két napot, jól érezzük magunkat együtt.

Vajon, ez barátság? Vagy valami más?

Már a mi korunkban nagyobb szükség van a tolarenciára,
Elfogadni a másikat olyannak, amilyen. Mi már nem tudunk, sőt nem is kell változni.

Nem mindenki gondolja így - sajnos.

Amikor már nehéz dolog megőrizni a barátságot, amikor már csak néhányan képesek alkalmazkodni a másik
természetéhez, akkor lazulnak a többiek kapcsolatai is.

Bizony, ez fájdalmas!
Nem mondom, hogy könnyedén, de tudomásul veszem.

Szent Patrik és Forma 1

Reggel korán ébresztettem magam, mert végre elkezdődik az idei száguldó cirkusz, persze, hogy a Föld másik felén, és - bár délután megismétlik - én jobban szeretem élőben nézni.

Nagyon élvezem, és amióta van tévém, mindig nézem, minden futamot, kvalifikációt.

Gondoltam, megosztom a mai futamról kialakult benyomásaimat, de én szeretem képekkel illusztrálni a szövegem, hát rákattintottam a Google-ra.

Állam leesett, mikor jópofa bábucskák levegőbe ugrálva bokáztak szemmel látható kopogós cipőcskékben.
Azon nyomban a naptárra néztem, és látom, Patrik nap van.

Chairde a chara Gaeilge! Lá sona Naomh Pádraig!

Hát, kedves ír vagy ír lelkületű barátaim! Vidám Szent Patrik Napot kívánok!

Nemzeti ünnep ez a nap az íreknél, meg szerte a világban, ahol írek élnek.
[Remélem ez az ünnep vidámabban telik, mint a mi 15-i Nemzeti Ünnepünk!]
*************************

Visszakanyarodva eredeti témámhoz, azaz a Forma 1 mai futamához.
Bevallom, vannak pilóták, akikkel szemben elfogult vagyok, vannak akik szimpatikusak, sokat ígérőek, és vannak, akiket nagyon nem szívelek, mondhatni ki nem állhatom Őket.

Ez utóbbiak kiváló pilóták, de a nyilatkozataik, megnyilvánulásaik olyanok, amiktől nyílik a bicska a zsebemben, még akkor is, ha nagyon diplomatikusan teszik ezt, mégis akkora arccal, hogy alig fér a képernyőre.

Vannak istállók, akik a régi idők kedvenceit juttatták sikerre, ezeket szintén nagyon favorizálom.

Ma majdnem tökéletes volt az örömöm. Két kedvenc pilótám, csapatom állt a dobogón... Bár volt ott valami piros maszat, ami zavart, de hol van még a november!

Ice Man - Kimi szenzációs volt, még mosolygott is cseppet, ami Tőle merőben szokatlan tevékenység.

Nahát, ez a nap sem volt semmi!

Jó az ember!

Hó, hideg, erős szél, hóvihar.
Emberek fagyoskodnak a járhatatlan utakon, de nem kell félni, a BM intézkedik - úgy 10-12 óra múlva.
SMS formában. Röhej. Aszongya nekem, aki itthon ülök a meleg szobában, meg nincs is autóm, hogy üljek át egy másikba, ha esetleg nekem már nincs naftám. Jó mi? INTÉZKEDTEK ! A jó ...

Nemzeti ünnepünkön az ország vezérkara szélrózsázott. Tán féltek, hogy esetleg leköpködik, megdobálják, kifütyülik őket, vagy nem tudom... A hójelentéseket ők sem vették komolyan, mint ahogy az autósoknak szemére hányta a Belügyminiszter.

Még az importált bér-tüntetőkkel sem törődtek! Haha...

A NÉP összefogott. Mentettek, szállást adtak, meleg italt, ételt biztosítottak, és nem csak a hivatalos szervezetek, hanem az egyszerű, érző állampolgárok! Mert látták, nincs gazdája a helyzet megoldásának.

Igen, ez egy ilyen ország! A vezetők el vannak foglalva a harácsolással, a pökhendiséggel, az emberek magukra maradnak a bajban.
Most csak a hó és a helyzet megoldása volt a cél, és ez közös cél volt, pártoktól, politikától mentes, nagy, népi összefogás.

A közösségi oldalak tele információkkal, segíteni akarással.

Miután órákig nem történt semmi, a sógorok már nem bírták nézni a gazdátlan ország senyvedését, kínlódását, hát hókotrók hada, egészségügyi személyzet mentőkkel - bevonultak segíteni a szegény rokonokon.

Kedves sógorok, nagyon köszönjük, hálásak vagyunk, és nagyon szégyelljük magunkat!

Én nem értem ezt az egészet!
Köpetnyi országunkban még nem volt olyan rendszer, amelyik a hóhelyzetet kezelni tudta volna!
Mintha szaharai ország lennénk, ahol ez valami különös ritkaság lenne!

Ám az ember - emberséges. Még akkor is, ha rendőr! Ástak rendesen, feledve a gúnyájukat, szívükre, eszükre hallgatva!

Még pár nap, és elolvad a hó... attól tartok, a nagy népi összefogás is...:(

Nagy úr a Természet!

Ma lenne az első tavaszi ünnep. Piros betűvel van jelezve a naptárban, meg még munkaszüneti nap is ráadásul.

Emlékeim szerint, gyerekkoromban tényleg tavaszias volt az időjárás.... Meg tényleg ünnepeltük a bátor '48-as ifjakat, a forradalmat, a harcot a sajtószabadságért, a múzeumkerti összejövetelt, a buzdító szavalatot, mindent, ami szabadságot ígért.

Úgy húsz éve, már ez az ünnep nem arról szól, amiről kellene.
Foszladozik a nép, különböző pártokkal szimpatizál, külön ünnepségeket rendeznek, ahol kampányolnak, egymásra uszítják az embereket.

Az észnél lévők harca - mily' kísérteties! - témájában, mondanivalójában szinte azonos azzal a régi forradalommal!

Ez azért borzasztó, mert ... Mennyi idő is telt el azóta?

No, de a jó, öreg Természet rendet tett. Behavazta az országot rendesen, közlekedni sem lehet.
Ünnepségek lefújva! Nem lesz hajcihő, anyázás, kuka-gyújtogatás...

Az ország hólepel alatt, hófúvásokkal, lefagyott utakkal, befagyott indulatokkal.

Piros riasztás - mindenki maradjon otthon!

Akinek ez a nap azt jelenti, amiről szól, az szívében, lelkében ünnepeljen a meleg szobában, családja körében.

Lehet elmélkedni... "rabok legyünk, vagy szabadok"... Petőfi és a  Márciusi Ifjak szellemét megidézni.

Zene

Amit hallasz, az a zene a szívem dallama.
Nem tudom megmagyarázni, meg igazából nem is akarom, de a kelta zenéktől én mindig sokkal otthonosabbnak érzem magam a bőrömben.

Olvastam valahol, hogy a kelták - anno - ellepték a földet, még Ázsiáig is eljutottak. Az én népem meg arról vándorolt ide Európa közepére. Bizonyos vagyok abban, hogy csörgedezik bennem némi kelta vér.

A gének válaszolnak, mikor ilyen zenét hallok. Nagyon jólesik!

Azt nem tudom, hogy a macskák és a kelták viszonya milyen volt, de én nagyon kedvelem a macskákat.
Talán azért, mert nem hódol be az embernek.
Azt hiszed, van egy cicád. Mekkora tévedés!
A macskának van egy szolgája! Persze hálás is tud lenni - ha éppen kedve tartja, meg dühös is, ha éppen simogatást szeretne kapni, te meg mással vagy  elfoglalva. Óóó.. Tudnék mesélni!
Biztosan fogok is, mert most nincs cicám, és elvonási tüneteim vannak ez miatt, ezért gyakran mesélek majd ide vonatkozó gondolatokról.

Eléggé kimerültem - agyilag - amíg megcsináltam ezt a blogot. Az egész megjelenés az én művem.
Vacakol a gépem is, mára befejezem.