2013. december 20., péntek

Örökség /részlet/





 
Még aludtak a gyerekek, mikor Colin a kertésszel becipelte a dézsában álló fenyőt.
Morti is még aludt, mikor a két kismanó mellébújt suttogva.
– Anyu…, ébjedj! Vajami van ott jent! – susogta Ari anyja fülébe, miközben mindkét gyerek szorosan ölelte a nyakát.
– Né, már! Megfojtjátok anyátokat! Mi van, mi baj?
– Deje… – cibálta le róla a paplant Eni.
– Apu hol van? – kérdezte ásítva Morti.
– Ott, jent, deje… – húzgálta a pizsamáját a kislány. Ari az ajtóból kukucskált bátortalanul.
Morti megfogta a két parányi kezet, aztán lassan lementek a lépcsőn.
– Játod? Féjek… – bújt mögé Eni.
– Ari, remélem, te nem félsz? – kérdezte a fiúcskát.
– Én azstán nem. Mijazs, Anyu? – mutatta a hatalmas fát.
Colin éppen kijött a gardróbból, nevetve nézte a rémült aprónépet.
Odajött, felkapta Arit, míg Morti Enit emelte karjára.
– Ez egy fenyőfa. Majd együtt felöltöztetjük csillogó, villogó díszekkel, és amikor már nagyon szép lesz, akkor karácsonyfának hívják.
– Tudom máj! Van a könyvemben! – kiáltott a kislány.
Ari is lekéredzkedett apja öléből, majd nagy komolysággal körbejárta a fát.
– Apu, azs ajanydiókat is fejjakjuk?
– Mindent, amit készítettünk.
– Amit Anyu sütött, azst is?
– Lesz olyan is, de nem mind.
– Te is segítes, Anyu?
– Együtt fogjuk felöltöztetni. Van ám még sok szép dísz! Ebéd után nem kell aludni menni, hanem felöltöztetjük a fenyőfát, hogy karácsonyfa legyen belőle.
– Nem kejj ajudni? Hajjod, Aji? Jaj, de jó! – tapsikolt Eni.
– Mit kértek reggelit?
– Kakaót – vágta rá Ari.
– Én nem! Kávét kéjek! – tiltakozott Eni.
Reggeli után kimentek mindannyian egy kicsit játszani, kutyázni. Rohangásztak a srácok, kergettek kutyát, macskát. Morti gondolta, jól kifáradnak.
Nagyot tévedett. Colin befogta őket fahasábokat hordani a kandalló melletti tárolóba. Egyesével hordták, minden darabnál megmászva a pincelépcsőt, ám meg sem kottyant nekik.
– Mikoj jezs máj ebéd? – kérdezték minden fordulónál.
Morti csak mosolygott. Teleették magukat reggel, biztos, hogy nem éhesek. Az időt sürgetnék ilyen módon.
Ebédre – hagyományosan – virslit ettek. Izgatottan érdeklődtek, mikor fogják azt enni, amit anyjuk éppen most készít.
Colin kitartóan, türelmesen magyarázott, minden kérdésre válaszolt, közben segélyt kérőn nézett Mortira. Az csak vigyorgott, megrántotta a vállát, majd a konyhára mutatott jelezve, ő nem ér rá!
– Na, én máj megebédejtem! Kösönöm sépen! – pattant le Ari a székről.
Eni is követte, Colin kénytelen volt velük tartani.
Morti is otthagyta a konyhát, majd bement a gardróbba, dobozokkal megrakva került elő.
– Hű, azs miazs? – rohanták meg a gyerekek.
– Lassabban, hékás! – szólt rájuk Morti. – Ezek igazi, drága díszek, nagyon törékenyek, és megvágnak, ha eltörik, ezért ezeket Apu, vagy én akasztjuk a fára. A ti dolgotok az aranydiók, papírdíszek. Értitek?
– Igen Anyu! – válaszoltak kórusban.
Késő délután lett, mire elkészült a fa. Colin felrakta az égősort is, de nem kapcsolta fel.
– Sép jett – állapította meg Ari.
– Nadon sép – csatlakozott Eni, majd folytatta – és most akkoj mi jezs?
– Fürdés és ünneplőbe öltözés következik!
– Mjéjt?
– Mert ünnep lett, amíg a fát díszítettük.
– Vajaki jön, igazs?
– Lehet. Na, sipirc, a fürdőbe!
Colin felügyelt a fürdésnél, aztán átadta a stafétabotot Mortinak. Ő is letusolt, majd felöltözött szolid ünneplőbe.
Morti ádáz csatát vívott a ruhák kiválasztásánál, Eni, töpörtyű létére igazi nő volt. Bőgött egy sort, miszerint egyik ruhája sem eléggé ünnepi. Ari meg azért cirkuszolt, mert nem akart nyakkendőt, és egyáltalán, minek ez a hajcihő! Közben Morti is próbált felöltözni. Végül elkészültek mindhárman. A két gyerek a tükör előtt fikázta a másikat, Morti kiszaladt a lépcsőre, intett Colinnak, aztán véget vetett a vitának. Kézen fogta a gyerekeket, majd kiléptek a szobából. Gyerekek által ismert karácsonyi dalok szóltak a hangszórókból, a karácsonyfán sziporkáztak a csillagszórók, ragyogtak az égők, a díszek.
A két gyermek tátott szájjal nézte, azt sem vették észre, hogy apjuk a háttérben áll. Elengedték anyjuk kezét, a korlát rácsaiba kapaszkodva lassan lépkedtek le a lépcsőn, tekintetüket le nem véve a ragyogó fáról. Közel mentek, nézték, közben fogták egymás kezét. A csillagszórók kimúltak. Colin átölelte Mortit, úgy nézték a két megilletődött csöppséget.
Ari hátrafordult.
– Most van ünnep?
– Igen, a szeretet ünnepe – válaszolt Morti, majd leguggoltak a gyerekekhez, átölelve egymást mondták: Boldog karácsonyt!
– Mi van itt a fa mellett? Nem nézitek meg?
– De! – rohant mind a kettő. Tépték a papírt, a szülők segítettek, hogy mindenki azt bontsa, ami az övé.
– Ennyi juha! Nahát, és sekjény, meg ágy is a babámnak!
– Építő! Hujjá!
– Ezs miezs? – nézegette a xilofont a kislány.
– Zenét lehet vele csinálni, figyelj csak! – Morti ütögetve egy ismert dallamot idézett fel.
– Nahát! És ezs? – firtatta Eni, most az elektromos kis zongorát nézegetve – Tudom, ezs is zsenéj, csak nyomom  azsokat a… mik azsoknak a nevük?
– Billentyű a neve, és valóban, azt kell nyomkodni. Próbálgassad!
– Most nem, inkább babázsok… – válaszolt a kislány.

Egész este folyt az önfeledt játék a kandalló előtt. A tűz vígan pattogott.
Morti tálalta az ünnepi vacsorát, ám alig bírták odarángatni a kölyköket. Végül Colin elmagyarázta, hogy az ünnep csak akkor érvényes, ha elfogyasztják az ünnepi vacsorát.
– Ezséjt kejjet kiöjtözsni! Nem éjted, te buta! – okította bátyját Eni.
Végül is az éhség meg a kíváncsiság, hogy miket is főzött az anyjuk, győzött, jó étvággyal ettek mindenből.
Morti leszedte az asztalt, aztán odaköltöztek a kandalló elé, beengedve Hattyút is.
Könnyű fehérbort iszogatva figyelték a gyerekek önfeledt játékát.
Colin magához húzta a nejét, csókot lehelt a szájára. Morti értette, ez a köszönet, a hála kifejezése volt.
Ez a kép, egy csodás karácsonyi idill, egy boldog család képe. Komoly férfiú, csinos feleség, két, gyönyörű gyermek, kutyával, macskával, szép házban csodás karácsonyfával.
Morti döbbenten érezte azt, hogy az imént lefestett kép, az nem egy giccses képeslap, ez a valóság, ez az ő élete!
Rémülten rohant a gardróbba, keresni azt a dobozt, amit anyja vett régen, mikor még kicsik voltak. Azok a díszek, az a három, az nem hiányozhat a fáról! Anyu! Hová tetted? Még végig sem mondta a szavakat, mikor észrevette a kis dobozt. Kibontotta, aztán, csak úgy a kezével takarva vitte ki. Odasomfordált a fához, majd magasra nyújtózva elhelyezte az arannyal futtatott üvegdíszeket, amelyek mindegyike jelentéssel bírt. Egy aranyozott karácsonyfa, az ünnep jelképe, a jászlat ábrázoló dísz a Szentestét jelenti, a kitárt szárnyú, aranyozott angyal hármuk lelkének örök együttlétét.
Kissé elpityeredett, de Colin résen volt, átölelve súgta a fülébe:
– Biztosan itt vannak…
– Ott… – mutatott az önfeledten játszó gyerekek felé.
– Nevükben, igen.
– Nem, valójában bennük születtek újra. Remélem, megérjük, és meglátod, igazam van!
Colin tétován mosolygott.
– Ott, a szülőszobán, állandóan anyám szavát hallottam, mint a terhesség alatt is gyakran. Azt gondoltam, csak eszembe jutnak, amiket mesélt. Aztán, mikor a nevüket kérdezték, én nem is gondolkoztam… Talán nem is én mondtam… Annyira magától értetődő volt, olyan természetes.
– Gyere, igyunk még egy pohárral az emlékükre.
Ari és Eni felnézett komoly szemmel, majd egymásra pillantva tovább játszottak. Hattyú szűkölve, szimatolva körberohant a nappalin. Angus a házába rohant, a kandallóban egy fuvallat hatására felcsaptak a lángok.
Morti mosolyogva emelte meg a poharát, majd kiitta.



2013. december 10., kedd

Trilógia










Íme, a három könyv, amely a trilógiát alkotja.
 


Mind a három könyvről írtam már a megjelenésük alkalmával, ám nem is gondoltam arra, hogy trilógiaként fűzzem össze őket. 
Az eladási - letöltési listákat nézve, (mikor még csak kettő jelent meg) azt láttam, hogy mindkettőt megveszik. Akkor kezdtem el nagyon igyekezni, hogy a már megírt, Örökség c. harmadikat is gyorsan csatoljam, mert így teljes a kép.

Néhány mondat a könyvekről:

Nem mindenáron! 

Egy nyugdíjas, ám felfogásában fiatalos nő, akaratán kívül sikeres íróvá válik. Nehezen viseli a sikert, az így szerzett pénz nyomasztja, nem tartja magát erre érdemesnek. Mint ahogy  a szerelemre sem, amit nem érez korához méltónak. Ám megtanulja helyére tenni a dolgokat, ésszel, érzelmekkel kiegyensúlyozott életet teremteni magának. Rengeteg küzdelem, irónia, lelki válság árán teremti meg az egyensúlyt.

Lángoló zsarátnok

Az előző könyvből megismert, koros szerelmespár sikerekkel, erotikával fűszerezett életének alakulásáról szól. Kifejezetten erotikus tartalmakkal tarkítva, ám nem vulgáris, nem pornográf. A pár élete nem zökkenő mentes, viharos, néhol tragikus esetekkel spékelve. A végkifejlet döbbenetes.

Örökség

Az előző két könyv egyik mellék szereplője, - a nő ifjabb lánya - életének alakulása, anyja szellemiségének megőrzése, széttéphetetlen kapcsolatuk története. Nem véletlen, hogy a lány, anyjához hasonlóan sikeres életet, nyugalmat képes megteremteni. Mint anyja, ő is megvalósítja álmait, ám a végén rájön, hogy az anyjától kapott minta volt az, ami segített megbirkóznia minden nehézséggel. Anyja vele van, minden percben.

Mindhárom könyv számos, E-könyvet forgalmazó portálon megtalálható, én itt csak egynek a linkjeit adom meg. 




Azt gondolom, ha valaki kikapcsolódási szándékkal szeretne olvasni, azoknak ez a három könyv megfelelő. Igaz, nem képez irodalmi értéket, nem bulvár, nem önéletrajz, nincs bennük semmi szenzáció, ami a mostanság legolvasottabb, legkeresettebb könyvekre jellemző, de meg merem kockáztatni, van ezekben értékes, érdemes gondolat!

Szívből ajánlom, akár ajándéknak is!





2013. november 10., vasárnap

A harmadik






Mit kezd a nyakába szakadt, rettenetes fájdalommal egy huszonöt éves, fiatal lány? 
Képes-e feldolgozni anyja elvesztését, akihez láthatatlan köldökzsinór kötötte? 
Vajon, hogyan birkózik meg  a vagyonnal, a megszerzett hírnévvel, a számára idegen és ismeretlen munkával, amit a megörökölt ügyvédi iroda, a neves, Európa szerte keresett ruhákat gyártó üzem vezetése jelent? Képes-e továbbvinni azt a hagyományt, amit anyja példaként állított elé? 
Kényszer vagy ösztön vezérli tetteit? 
Marad-e energiája saját álmait megvalósítani, saját életét felépíteni? 
Sikerül-e a saját elképzeléséből kiemelkedőt létrehozni? 

Egy fiatal pár nem mindennapi életét kísérhetjük figyelemmel, a fenti kérdésekre megkapjuk a válaszokat.

Az örökség – nem az anyagiakat jelenti csupán, sokkal inkább a genetika, a látott, tapasztalt példa általi életvitelt, ténykedést.

Az anya lelke érződik a lány tetteiben is, néhol borzongató a jelenlétének megnyilvánulása.

Az Örökség c. könyv a trilógia befejező része.

Néhány hét múlva megjelenik!

/a kép a tervezett borító, de még nem végleges.../




2013. november 4., hétfő

Labirintus, újra fényben!








    Akkor, mikor új útra kellet térnem, talán éppen megfogant egy élet… Szépen növekedett a világ legbiztonságosabb helyén, melegben, szeretetben.
    
    Ez idő alatt én, az új ösvényem szépségét kerestem. Mentem, csak mentem, sötétben botorkálva, elvakultan az elhagyott utam fényétől, vaksin, fájón, háborgó lélekkel. Kerestem a szépet és a jót, mert annak lenni kell, mert tőlem függ, hogy akkor és ott van-e, ahol éppen járok. Sokat gyötrődtem, fáztam, dideregtem, keseregtem, majd álomból várat építettem.
    
    Könnyen járható utat kerestem, de amit találtam, az sem volt sima. Göröngyök kerültek utamba, aztán szemem megszokva a homályt, látni kezdett. Befelé. Magamba. Tapogatózón a homályban találtam egy halovány fényt, ami kifelé nem látszott, de bennem egyre jobban világított. Végre, már csak néha szenvedtem, mert magamba menekültem.
    
    Az a fény, ott benn, szavakat formált, betűket, mondatokat. Írtam, hosszú órákon át, amitől könnyebb lett az utam, hiszen egyiken valójában tovább botorkáltam, ám a belső utamon száguldottam szabadon, korlátok nélkül, fényben fürödve.
    
    Háborgó lelkem terhétől szabadulva, döntött, ettől megnyugodott. Amíg szükséges, csak addig maradok ezen az úton, majd elhagyva keresek egy fényeset, széleset, ahol kényelmesen, senkit sem kerülgetve, kedvem szerint lépkedhetek. A betűk szaporodtak, egyre csak írtam, aztán könyvvé váltak. Kettő lett, a harmadik még nyers, de az is meg lesz.
    
    Miután magamban elmerülve más életet éltem, halvány hangok szűrődtek fülembe. Előbb nem figyeltem, majd észrevettem. Nem hittem, gondoltam, megcsal az érzékem. Hihetetlen, nem létezhet, velem ilyen nem történhet!
    
    Előző utam hívó hangja simogatta lelkem! Térjek oda vissza, mutatja az utat! Visszavár, mert az az én igazi utam! A kitérőt megtettem, mert kellett. Van ilyen az életben. Kényszer, kompromisszum, ami jó is lehet. Nekem nem jött össze. Csak így vált tűrhetővé, hogy magamba menekültem.
    
    Hívott a régi, fénnyel árasztott, meleg és kényelmes út, mit elhagytam! Kivártam, kivárta, míg küldetésem teljesítem, és íme!

    Visszatértem!
    Az a megfogant gyermek, tán éppen most született! Eddig voltam máshol!

    Táncos léptekkel, repeső szívemmel írom a betűket, itt, hol oly békésen haladtam, fénnyel beragyogott, virággal tarkított utamon! Semmi sem változott, mintha el sem mentem volna!

   Angyalok vezérelnek? Elveszni nem engednek? Hihetetlen varázs, ami történt velem!

   Haladok utamon, jó kedvvel, nem tudva, mennyi az út, mit még meg kell tennem, de kit érdekel? 
   Béke és nyugalom kísérnek, meg tán, az angyalok. Szépen haladok, míg ki nem jutok….









2013. október 14., hétfő

Letört szarvak…







   Nos, azt hiszem, itt az ideje egy kis önvizsgálatnak – nem mintha valami eredményt várnék tőle.
   Az első, amit magamnak felróhatok az, hogy „regényt” írtam. Valójában nem tudom mi az, amit írtam, inkább azonos szereplőkkel néhány elbeszélés összefűzése. Magam sem tudom.

   Igazából, azért lett ilyen hosszú, mert menekültem a való helyzetből, és egy másik bőrben, más környezetben akartam magam jól érezni. Ez sikerült – ami engem illet. 
   Aztán, elkezdtem mazsolázgatni a kiadók között, ki, hol, mennyiért? Vannak, elég szép számmal, akik nem riadnak vissza a hozzám hasonló, első könyves próbálkozóktól sem.
   Egyik kiadótól kértem árajánlatot. Kaptam. Arról szó sem esett, hogy miről szól az írás! Átküldtem a kéziratot, azonnal kiszámolták, hogy az hány oldal, nyomdaköltség ecetera… az éves nyugdíjam 75%-ért már ki is adhattam volna.

   Másik kiadó visszaírt, első olvasatra beleférek a projektbe, ám várjak 3-4 hetet, amíg átolvassák és nyilatkoznak. Ez augusztus elején történt. Választ nem kaptam. Szóra sem méltattak.

   Aztán leltem egy olyan kiadót, akit nem is érdekelt a tartalom, egy viszonylag elfogadható összegért mindent megcsinálnak. Itt meg is jelent a könyvem, ám, senki nem tölti le, nem rendel belőle.
   Másodszor is nekifutottam. Itt már spóroltam, sokkal kevesebből jelent meg a második könyvem. Mivel lehetőség volt arra, hogy e-könyvnél az árat én szabjam meg, olcsón adtam magam. Teljes az érdektelenség.

   Én nem értek a marketinghez, megfizetni meg nem tudom.
Elköteleztem magam 8, azaz nyolc évre, ergo: nem próbálkozhatok már máshol!

   Jelenleg írom a harmadikat. Szegényes fantáziám okán, az előző kettő folytatása, bár önmagában is megáll mindhárom, de még ezt is itt kell feltöltenem, mert összetartoznak.

   Megpróbáltam, Isten látja lelkem, legjobb tudásom szerint megírni a gondolataimat, ám az érdektelenség falába ütköztem.

   Letört szarvaimat nézegetem, és arra a megállapításra jutottam, hogy hiábavalóság volt remélnem némi érdeklődést.

   Nem az én műfajom ez, már világos számomra. Ám, belekóstoltam a hosszabb lélegzetű irományok izgalmas világába! Remek dolog szőni a szálakat, karaktereket formálni, szituációkat kitalálni! Írom tovább, a saját szórakoztatásomra, mert ez sem utolsó szempont. Könyv az nem lesz belőlük, mert nincs rá keret, ezért szakértő véleményt sem fogok hallani egyikről sem – nem mintha az nagyon befolyásolna.

   Letört szarvaim kukába dobva, írom, amit írnom kell. CD-re mentve. Magamnak. 
   Közben növesztem az új szarvakat, szárnyaim megmaradtak, hát szárnyalni  képes vagyok!





2013. október 9., szerda

A gondolat ára







Na, most ismét villantok, mert íme, itt a második könyvem. Ugyanott kapható!


Előző posztomban a büszkeségtől szárnyalva, arról írtam, micsoda nagyszerű dolog, hogy megjelent az első könyvem.
Nos, ez valóban nagy dolog! Nézzük csak, mire megyek vele? Pillanatnyilag, úgy tűnik, semmire.
Megszaladt a fantáziám, kicsit megeredt a nyelvem (klaviatúrám), és ezért lett vaskos az irományom. Ebből következően, az ára is.
Már kapható nyomtatott könyv formájában is, 4.400 forintért!

 
Nos, még nem kaptam meg a tiszteletpéldányomat, annyira friss a dolog, nem tudok nyilatkozni a kivitelezésről.
Azon gondolkodom, van-e emberfia, –lánya, aki kiad ennyi pénzt egy ismeretlen, elsőkönyves valaki gondolataiért?
Mert ez ám biznisz, a szó abszolút értelmében!
Szinte biztos vagyok benne, hogy a kiadó nem is olvasta el, hiszen semmi változtatást nem javasolt, és én tudom, hogy lenne benne javítani való, nem is kevés!
Tehát: a gondolatot nem mérik forintban! Csak az oldalakat, a bekezdéseket, egyéb kézzel fogható dolgot.

A következő írásomat – a követelményeknek megfelelően – megpróbáltam feltölteni. Aztán mégsem jött össze. Nem lehet csak e-könyv formában, nyomtatni is kell!
Én már nem tudok többet invesztálni, miután még egyetlen fillért sem szereztem az előzővel. Talán, ha visszajönne a befektetett összeg…

Na, egy példány már elkelt, ennek örömére feltöltöttem az újat. Némi csekély összeget invesztálnom kell, de igazán bagatell-

Sajnos, a helyzet az, hogy még a kiadókat sem nagyon érdekli a gondolat, csak a bevétel. A forgalmazást sem viszik túlzásba, hiszen sehol máshol nem leltem meg a könyvem.
 Továbbra is írok. Már a harmadik „könyvem”…
Trilógia lesz, már látom. Ez a harmadik az Örökség címmel készül, bár még nem végleges...