Részlet, egy még befejezetlen kéziratból - a szeptember és hangulat apropóján.
" -- Gyertek, itt van! – és bezúdult a hat, hazája béli leányzó.
Először annak örült, hogy nem lesznek gondjai a beszélgetéssel, másodszor annak, hogy nem anorexiás típusú lányokat kapott. Kicsit beszélgettek, aztán – miután alaposan szemrevételezte alakjukat, kiosztotta a ruhákat.
Egyikük bőven meg volt áldva kebellel, ő a teljesen átlátszó barna, selyemruhát kapta, hozzá az aranyszínű bugyit. Gesztenyebarna, derékig érő, sima haja tökéletesen illett a ruha keltette otthonos, laza hangulathoz. Nagyon magas sarkú, aranyozott pántokból álló papucs egészítette ki.
Az egyik lány haja természetes vörös, göndör fürtök keretezte arcán millió szeplő. fitos orra, huncut szeme, a lángoló ruha viselésére inspirálta Enát. Terrakotta színű tíz centis sarkút kapott a lábára, kezére hosszú, tűzpiros lakk kesztyűt. A szöszi, az őszi égboltot idéző, nap-pászmákkal díszített, felhőkkel tarkított ruhát kapta. A sötétebb kék derékrész mély dekoltázsa kecses kebleket villantott. Ékszer helyett, egy nyakpánt ölelte karcsú nyakát, rajta az arany „Z”. Fehér cipője igen magas sarkú volt.
A fekete, rövid hajú lány, a másik, hamvadó félben lévő tűzvarázs ruhát kapta, lilás-szürke cipővel, kesztyűvel.
A világos, aranybarna hajú lányhoz tökéletesen illett, a sokszínű, őszi lombkoronát imitáló ruha, apró melleit felnyomta a fatörzset jelző, kéreg-utánzatú fűző, az abroncsos szoknyához, barna lakkból készült bokacsizmát kapott, irdatlan magas sarokkal.
Az utolsó darabhoz, hidegséget kellett sugározni, ám egyik leány sem volt rideg. A fekete, hosszú hajú szépség arca állandóan mosolygott.
-- Figyelj, drágám! Tudnál jeges, megvető, dermesztő tekintetet produkálni?
A lány pillanatok alatt libabőrős hidegséggel árasztotta el őket.
-- Nagyszerű! Ehhez a ruhához ez kell! Segített felöltenie a késői, szeles, hideg őszt jelentő ruhát. Fekete fatörzset formázó derékrésze csillogott, mintha eső, vagy dér olvadozna rajta. Az abroncsos szoknya ezernyi cafatból állt, a hófehértől a mocskos szürkéig, köztük néhol fekete, fák ágait idéző darab. Ezeken, egy-egy fonnyadt, vagy elsárgult levél függött, mint aki nem akar megválni a fa ágától. A cipő fekete lakk, a kesztyű szintén, egészen vállig érő. Mindegyik ruhánál jelentős szerepet kap a szélgép, ám az utóbbinál, még hangot is szeretett volna. A lányok hallgatták Enát.
-- A kollekció az ŐSZ nevet viseli. Mindegyik ruha kapott nevet. Első az „Őszi égbolt”, a második a „Festői lombkorona”, következik a „Lángok tánca” majd a „Tűzvarázs”, aztán az „Otthon melege”, majd a „Dermesztő elmúlás”. Miután, a zenei rendezővel nem lehetett beszélni, halvány gőzöm sincs, milyen zenét kapunk. A rendező instrukcióit itt, a próbán tartsátok be, aztán majd beszélünk róla. Rendben vagytok? Birtok menni ezekben a cipőkben?
-- Gyönyörűek a ruhák, és nagyon hangulatosak. Tetszik, hogy van jelentésük.
-- Számomra nagyon sok. Mindegyiket saját két kezemmel varrtam, miközben őszi emlékek aranyozták, vagy búsították a lelkem. Azt is belevarrtam.
-- Ha jól értem, az életed bizonyos részét viseljük magunkon.
-- Igen. Valóban.
A lányok összenéztek. Jelentőségteljes pillantásokat váltottak.
-- Bocsánat, hogy nem aggatok rátok ékszereket, de maximum a borostyán illene ide.
-- Van kint! Egy kosár borostyán, vagy utánzat!
Ena kiszólt az ajtó előtt lebzselő Kedvesnek.
-- A lányok láttak itt valahol egy kosárban borostyán kellékeket. Megtennéd, hogy megkeresed, behozod?
-- Keresem. – sietett el a férfi, majd néhány perc múlva kopogott. Ena kiment, átvette a kosarat, majd becsukta az ajtót.
-- Na, nézzük.
-- Függőket keressetek!
Találtak hat pár, teljesen egyforma, négy bogyóból álló függőt. Ám, az utolsó, a dermesztőhöz, fehér, vagy fekete illene.
-- Várjatok, keresek. – Ena kirongyolt, majd addig kotort, kutakodott, amíg talált egy fekete függőt, formára teljesen megegyezőt a borostyánokkal.
Örömmel vitte, adta a lánynak.
-- Ezt a megmaradt borostyánt, neked kéne viselni. – szólt a lángleány.
-- Igazad van, add csak ide! – azzal zsebre vágta.
Hangosan szólították a résztvevőket.
-- Drágáim, én a nézőtéren figyelek mindenre, jegyzetelek, azután beszélünk. Menjetek!
Ena nézte a fantasztikus kreációkat, és keserű lett a szája íze. Ő itt labdába sem rúghat. Ezek a darabok, nem is ruhák! Valami agyszülemények! Ezt nevezik divatnak? Aztán kissé megnyugodott, mikor Zoé álomszép, letisztult vonalú, kötött, horgolt kollekcióját nézte. A zene nem tetszett, bár, ezekhez a darabokhoz talán illett is a disszonancia. Zoé ruháinál, már kellemes zene szólt. A rendezőnek semmi nem volt jó, egyfolytában rohanásra nyaggatta a lányokat, szinte idő sem volt arra, hogy megnézze az ember. Mérgelődött, mikor felcsendült Vivaldi zenéje, az Ősz tétel. Jött az ő kollekciója.
(.....)
Készülődtek a bemutatóra.
Ena különleges sminket készített nagy gonddal Arany és rozsdabarna szemhéjpúdert használt, arcára, a járomcsontra, kevés rozsdaszínt, ami kissé csillámos volt. Szájára is rozsdaszínű rúzst kent, aztán felvette az arany csípőnadrágot, majd a teljesen átlátszó, barna, térdig érő tunikát, ami a nála szokott módon, derékig fel volt hasítva mindkét oldalon. Magasan záródó nyakkivágás, bal vállán parányi arany „Z”, melleit csodálatos, kínai motívumokból álló arany hímzés fedte. Köldöke, kockás, lapos hasa, minden porcikája látszott. Belebújt az óarany magas sarkú cipőjébe, kis maroktáskája barna lakkból készült. A keret nélküli, strasszos szemüveg került elő, majd hirtelen a farmerja zsebéből előhúzta a borostyán függőket. Fülébe rakta, majd felállt, a Kedves tekintetét keresve.
-- Minden férfinek gondja támad, ahogy megmozdulsz, a bimbóid kivillannak.
-- Vegyek föl mást? Túl merész?
-- Ne vegyél mást, és valóban, túl merész, de illik hozzád, és csodás vagy benne.
-- És te! A nők szétszednek!
Arlen a fekete szmokingjához Ena felsőjével megegyező színű selyeminget viselt, óarany csokornyakkendővel. Mandzsettagombja borostyánkővel díszítve.
-- Hé! Ezt meg honnan szedted?
-- Az egyik lányod mutatta a borostyános kosárban. Lenyúltam. Holnap visszaadom.
-- Mehetünk?
-- Hozom, a kamerám. Menjünk.
A terem zsúfolásig tömve volt. Ena megkereste a lányait, megnézte, minden rendben van-e?
-- Izgultok, drágáim?
-- Milánó az egyik legfontosabb bemutató.
-- Érezzétek a langyos napsugarat, az avar illatát, a pattogó tüzet, a hamvadó, de még szikrázó zsarátnokot, a kandalló nyújtotta barátságos, meleg otthon biztonságát, a hideg, dermesztő késő őszi szelet. Az ősz gyönyörű! Számomra elhozta az igazi szerelmet, a meleg boldogságot. Ez mind rajtatok van, ezekben a ruhákban. Mosollyal az arcotokon, merengőn, szerelmesen sétáljatok, forogjatok, kedvetek, érzésetek szerint. Sok sikert, drágáim! Én leülök a nézőtéren. Nincs rám szükség, értitek a dolgotokat.
Megölelgette őket, aztán megkereste a Kedvest, és leült mellé.
Igyekezett nagyon, hogy ne tükrözze tekintete a nem tetszését, vagy a csodálatát. Minden darabot megtapsolt.
Aztán felsírt a hegedű, Vivaldi gyönyörű zenéje. Felkonferálták, Arlen fordította volna, de leintette, nem érdekes a szöveg.
Nézte a saját maga alkotta, érzelmei diktálta ruhákat, csodálta lányait, akik átszellemült arccal, bágyadt mosollyal, villanó szemmel, lustán nyújtózva, fagyos, dermesztő pillantással sétáltak a kifutón. Gyönyörűek voltak!"
