2014. október 15., szerda

Abbygael Clever PhD.




Abby meg én úgy vagyunk, mint egy borsóhüvely, amit már elkezdtek kibontani, de még nincs kifejtve.
Kitalált karaktere ő az első (Hullák és rózsák) bűnügyi történetemnek, és nagyon megszerettem.
A visszajelzések azt mutatják, mások is. "Szeretem Abbyt" kaptam néhány véleményt.

Na, nézzük csak, ki is ő:
Harminc körüli ambiciózus, hivatását szerető, tanult nő.
Az emberi érzelmek, megnyilvánulások nagy ismerője, a lélek rejtett bugyrainak kutatója.
Ösztönök uralják, melyek jeleznek számára a másikból áradó minden érzelmi hullámot.
Empatikus és szenzitív alkat, képes beleélni magát a vizsgált alany helyzetébe, mondhatni: belebújik a fejébe; ezernyi apró jelből következtet tette mozgatórugóira.
Ez a tulajdonsága nagyon hasznos, amikor bűnügyek felderítésén segédkezik a Scotland Yard kötelékében.
Három bűnügy felderítésénél brillírozott (a már említetten kívül A kalapos nő; Mocskod ékszer), ám ennek a munkának is megvannak a veszélyes oldalai. Túl azon, hogy terepen dolgozik, belekerül életét fenyegető szituációkba, lelket gyötrő életekkel azonosulni is rendkívül kimerítő.
Összetett személyisége lehetővé teszi, hogy más, kevésbé nehéz munkát vállaljon, ám vonzza a kétes szituációkat; mindenhol talál valami fel- és kideríteni való gazságot.

Milyen Abby?
Alig 160 magas, vékony, kellemes külsejű nő. Semmi különleges nincs a megjelenésében -- amíg a szemébe nem néz valaki. Átható tekintete, megfogja azt, akivel beszél. Időnként meg is ijeszti.
Barna haja csigákba göndörödve önálló életet él, ám a lányt ez valamelyes jellemzi is. Lezser öltözködése, borzas haja, törékeny külseje nem mutatja magasan képzett önvédelmi sportokban, fegyverhasználatban való jártasságát, amit ugyan utál, de szükségesnek véli edzésekkel szinten tartani.

Mások érzelmeivel kiválóan boldogul, ám a sajátjaival gondjai vannak.
A munkája, tudása alig engedi meg a privát életet, ami szinte kimerül abban, hogy körömszakadtáig védi önállóságát.
Filozófiai, pszichológiai, jogi doktorátusa mellett a kriminálpszichológia nagy szakértője, professzorként oktatja is ezeket a tudományokat. Elismert szaktekintély a területén, sokat publikál.
Egyedül él, szinte elszigetelve mindentől és mindenkitől egy harmincnégy emeletes ház tetején épült aprócska lakásban.
Nem magányos, hiszen akadnak érzelmi partnerei is, de magasra tett mércéje, megszokott életvitele, amihez ragaszkodik, nem nagyon teszi lehetővé maga számára a zavartalan párkapcsolatot.
Volt már férjnél; nem volt megfelelő, elvált. Nyomozótársával is kialakult valamilyen érzelmi kapcsolat, de kínossá vált, mikor rájött, nem elég mélyek az érzelmei, társa sokkal többet várna a kapcsolatuktól. Sikerült harag nélkül kihátrálni, szinte rögtön bele, egy égrengető szerelembe.

Ez a szerelem megváltoztatta eddigi életét. Boldogan evickél az érzésben, egészen addig, amíg a férfi -- aki már ötvenes, fel nem veti a közös gyermek vállalását. (Ösztönök fogságában)

Komoly belső vívódások, kínos beszélgetések, problémák sokasága teszi próbára Abby életét.
Ő, aki bárki lelkét képes kiismerni, a saját érzéseivel nehezen boldogul.

Vajon, sikerül-e megnyugtató módon rendezni életét, jut-e elegendő energiája az ismét felbukkanó bűnügyi munkája mellett a saját gondjaira?
Szerelme elég erős-e, hogy mindent átvészeljen, kudarcot, elhallgatott tényeket, bonyolult régi ügyeket, amik kihatnak a jelenre is?

Ezekről a nehéz vívódásokról szól a következő Abby-történet: Titkok, bűnök, remények.