Én olyan átkozott rossz természettel rendelkezem, hogy nem kívánom, még az ellenségeimnek sem. A lelkemmel élem meg a köröttem zajló mindenséget. Ezért aztán időnként a fellegekben járok, dallamok irányítanak, versek szakadnak ki belőlem, vagy teljes letargiába süllyedek. Vannak napok, amikor még élni sincs kedvem, vannak éjszakák, mikor semmit sem alszom. Ezeken az álmatlanul töltött éjszakákon történik velem valami. A fejemben elindult egy történet, ami nem akar véget érni.
Ez a történet, még akár valóság is lehetne, de a lényeg, hogy napról napra írok hozzá valamit. Fogalmam sincs arról, hogyan folytatódik majd a történet, de nagyon élvezem.
Teljesen kicserélődöm, mikor írom, valakinek, értékesnek érzem magam. Mióta elkezdtem, azóta sokkal kiegyensúlyozottabb vagyok, ritkán kapnak el végletes hangulatok.
Ez számomra egy terápia, ami segít megtalálni magam, az útvesztőből kivezető utam.
Mivel az én „művem”, ezért természetes, hogy az én normáimat tükrözi. A címe (ha ez marad) szintén erre utal. Elérni valamit, de…
Nem mindenáron!
Jézusom, Gwen... Akárha magamat olvasnám-hallanám... Nekem is terápia az írás. Az első három mondatod szíven ütött: akárha tükörbe néztem volna. Lehet, hogy az alkotói léthez kell, hogy az ember "más", kicsit vagy nagyon őrült legyen? :-D A Labirintussal kezdtem, beleszerettem a stílusodba, most rájöttem, rokon lelkek vagyunk... Azt hiszem, ez egy ígéretes kezdete lehet egy barátságnak :-D Végigolvaslak, ígérem, felkeltetted a kíváncsiságomat :-D
VálaszTörlésAlie vagyok... kicsit bonyolult ide bejutni...
VálaszTörlésKöszi, hogy jöttél, és nagyon örülök, hogy van még egy hasonló "ápolt" rajtam kívül. Tényleg, néha őrültnek érzem magam....
TörlésAkkor jutsz be ide, vagy a többi blogomba könnyebben, ha van gmailes fiókod. Nálad sem könnyű a helyzet, regiznem kellett a portálra, pedig már több honlapot nem akarok. Ez nem a legjobb blogom, de ez az inkognitóm. A többi a saját nevemen szerepel. Ez csak kamu...játék...