Megint hétköznapok

Elmúlt az Ünnep, annak minden örömével, melegével.
Bár - be kell vallanom - még beburkol az a csodás érzés, amit szeretteimmel töltött fél napnyi együttlét okozott.

Vasárnap volt a nagy nyüzsi, hétfőn meg jól kipihentem magam. Egyedül voltam, és igencsak lazára vettem a figurát.

Fotelem a radiátorra tapasztva - nagyon hűvös volt -, notebook belőve jó, izgalmas krimikre, maradékos tálkák a hűtőből bevándoroltak mellém, és én csak ettem, filmet néztem. Hármat. Hosszút.

Istenien éreztem magam.

Este aztán megint filmeztem, de most a tv jóvoltából. Addig szemezgettem, míg nem találtam nekem való, jó, sokat mondó filmet.

Szomorú, de ma itt is aktuális, ez a régi, Amerikában megtörtént eset.
A rasszizmus az ember legrondább tulajdonsága.
Denzel Washington alakítása tette igazán tökéletessé.

Van min elmélkednem a film után.

Szeretem az olyan filmeket, amelyek mély nyomot hagynak bennem, amiket tovább kell gondolni, esetleg még olvasni is kell hozzá valamit.

Ma már hétköznap van, de még nem hagyott el az Ünnep szelleme.