... amire én képtelen vagyok!
Hetente olvasom, hogy ismét indul egy kurzus, ahol megtanítják az íróvá válás követelményeit a zsezsegő amatőröknek.
Egy ilyen kurzusnak az ára nem fér be az én büdzsémbe, arról nem beszélve, hogy ha néhány dologgal nem értek egyet. akkor kidobott pénz.
Egy kurzuson már részt vettem. Érdekes volt, de nem nekem való.
Miért? Mert én nem tudok megrendelésre írni!
Nincs szisztémám, nem veszek bizonyos szempontokat figyelembe azon egyszerű oknál fogva, mert csak azt tudom leírni, ami a fejemben összeáll. Azt vagyok képes megfogalmazni, elhelyezni színhelyen, nevesíteni a szereplőket, formálni a karaktereket. Nagyon sokat olvasok hozzá, hogy hiteles legyen a hely, az adott környezet, és sok apróság is, aminek a cselekmény szempontjából nincs is szerepe, de marhaságot nem akarok leírni.
Legfőbb gondom, ami minden kurzusnak témája: a célközönség.
Ez valami egészen érthetetlen számomra!
A régi, nagy klasszikusok is célközönségnek írták műveiket?
Világért sem említem más vonatkozásban egy lapon magam velük, de bosszant ez a kritérium!
Írok. Igen, egyfolytában írom regényeimet már egy éve. Amíg van lehetőség ingyen publikálni, addig meg is teszem.
Tudom, nem jól írok, de nem is vagyok író, ám van veleje annak amit leírok, hiszen mögöttem van néhány év tapasztalata, ami átsüt valahol a mondanivalón.
Magamnak írok, mert élvezem szőni a cselekmény szálait, formálni a karaktereket, átadni gondolatokat, érzelmeket.
Azt gondolom, hogy megtalál az a réteg, akit érdekelnek az írásaim.
Nincs célközönség!
Nem árut állítok elő, mesélek, gondolatokat közlök. Jól, rosszul, mikor hogyan sikerül.
Nem pályázok babérokra, sikerre, semmi ilyesmi nem érdekel, csupán kiírom azt a fejemből, ami ott összeáll, és le kell írnom!
Lektorok, szerkesztők kidobnák a kukába mindegyik írásom, ami megbénítana. Nem vagyok író, nem is akarok azzá válni!
Természetemből fakadóan nehezen viselem el a béklyókat, nagyon kevés szabályt fogadok el. Ezért van az, hogy maradok a saját, ilyen-olyan stílusomnál (még ezt is túlzásnak vélem!), mert nem a lektornak, szerkesztőnek, irodalomkritikusnak írok, hanem elsősorban a magam örömére, bízva abban, hogy esetleg másoknak is kedvére való lesz, amit összekalapálok.
Engem az olvasó véleménye érdekel(ne), nem a siker, a pénz.
/Ismerek és élvezettel olvasok olyan írókat, akik szintén nem fértek bele az irodalom kategóriába, érdekes módon a közönség emelte őket magasra -- nem törődve az "okosok" véleményével!/
Sokan segítenek nekem jótanáccsal, módszerrel, egyéb módon. Hasznosítok belőlük dolgot, de mindenkinek más a módszere, én maradok a magaménál. Lehet, hogy a kutyát sem érdekli amit írok, de ezzel töltöm napjaimat, élvezettel "dolgozom", és lehet, hogy nem sikeres a produktum (nekem sem tetszik, ezerszer javítanám, mert nem tartom jónak), de azt hiszem, a nagyok is valahogy így vannak ezzel.
Számomra a írás életforma, és a self-publishing a lehetőség a publikálásra.
Nem elhanyagolandó szempont, hogy amíg izzasztom a szürkeállományt, addig nem fenyeget a demencia!
Jelenleg két regény írásán dolgozom. Nem szokásom, de most bevillant valami új, ami nagyon kikívánkozik belőlem.
Kényes téma, talán ezért nyúlok hozzá: idős emberek szexuális élménye, érzelmi és egyéb kapcsolata, ami manapság tabutéma. Mintha nem létezne, pedig nagyon is létezik.
Miért gondolják sokan, hogy erről nem illik beszélni? Hatvanon túl már nincsenek érzelmek, vágyak?
Erről írok, lévén én is hatvanon túli, tudom, miről mesélek!
Na, erre lehetne mondani, hogy "célközönségnek" íródik, pedig nem! Inkább mindenkinek, mert nem árt tudni, mi lesz, ha elmúlik hatvan az ember.
A tabu azért van, hogy ledöntsük. Ez a legújabb szüleményem témája, és illendőségből +18-as jelöléssel fogom publikálni.
Kitalált a történet, a szereplőket sem ismerem, agyszülemény, ami szükséges körítés a lényeg megírásához.
Érzelmek és értelem összecsapása, a társadalmi beidegződések okozta bénító erőkkel folyó küzdelem annak érdekében, hogy érzelmek áradjanak az idős testbe zárt ifjonti lelkekbe, vágyak ébredjenek és sürgessék a beteljesülést.
