2014. június 6., péntek

Bűnügyek a várólistán!







 
Nagy munkában vagyok, ami izgalmas, érdekes.
Talán van, akinek nem újság, de már egy bűnügyi regényem megjelent, a második készen van, a harmadikat most írom.

Amiért most szólok, annak oka van:

Az első könyv kiadójával bontottuk a szerződés, amint (bizonyos időbe beletelik) lekerül a kínálatából, már töltöm is fel a megszokott kiadómhoz.
Röviddel utána a másodikat is, a harmadikra még várni kell egy kicsit.

A három történet önmagában is megáll, de szerettem volna, ha együtt, egy helyen vannak jelen.
Mindhárom történetnek azonosak a főszereplői, ez a motívum köti össze a regényeket.

Sheldon Silverman, a Scotland Yard kiemelt ügyekkel foglalkozó csoportjának főnöke, valamint Abbygael Clever kriminálpszichológus alkotja a nyomozópárost.

Eddig jó visszajelzéseket kaptam a kész regényről is, meg a többiből közölt részletekről is, ezért kíváncsian várom, megközelíti-e a kereslet az eddig már megjelent könyveimet.

A napokban elolvastam az első könyvem. Szörnyű, hogy mennyi hibát találtam benne!
Azóta sokat tanultam, volt-van némi segítségem, mert vannak még önzetlen emberek!

Ez a három könyv már nem viseli magán lépten-nyomon az amatőrségem jeleit, nem mondom azt, hogy tökéletes, de határozott fejlődést mutat.

Ezeket már nyugodtabb szívvel ajánlom olvasására mindenkinek, aki szereti az izgalmat, a titokzatosságot, némi humort, sok párbeszédet.

Néhány hét, és olvasható, vásárolható lesz, legalább az első kettő!






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése