2014. november 4., kedd

Bénult állapot





Nem tudom, más, írással foglalkozó embereknél ez hogy van, de én, amikor írom a történetet, szolgája vagyok az elmémnek.
Másként fogalmazva: a történet írja magát, én csupán gépbe teszem.
Nem is lenne ezzel baj, ha nem fordulnának elő némi skizofrén tünetek, vagy talán éppen az ellenkezője.

Jelenlegi irományomban a főszereplőt – Abbyt – olyan helyzetbe hozta a „magától íródó történet”, amit én magam is átéltem.
Mondhatjátok: ez szuper, hiszen csak leírod a saját tapasztalataidat, érzéseidet!
Na, igen. Nem olyan egyszerű a leányzó fekvése.

Az „élmény” erősen megviselt, és bár több, mint negyven éve történt, mégis, minden pillanata rögzült elmémben, szívemben, lelkemben. Most, mikor megpróbálom leírni, fájón szaggatom fel a sebeket, újból átélve azokat a történéseket; képtelen vagyok írni, visszaadni írásban az érzéseket; a történet visszaterelt oda, amire nem akarok emlékezni, mert még mindig összeszorul a torkom tőle.

Az ész azt mondja: dolgozd át a történetet.
Az ösztönöm azt mondja: nem, hiszen egy nőről szól a történet, aki hasonló helyzetbe került, ide sodorta az előzmény; kikerülhetetlen, súlyos megrázkódtatás, ami szerves része a regénynek, muszáj hitelesen megírnom!

Gyötrődöm és szenvedek, nem haladok az írással, pedig ha kiírnám magamból ezt a sokkot és túl lennék rajta, nekem is könnyebb lenne, a regény is folytatódhatna…
Megnyitom naponta a Wordöt, írok néhány mondatot… aztán lebénulok, képtelen vagyok ismét átélni és hitelesen leírni.

Mikor megfogalmazódott, körvonalazódott bennem a regény témája, tudtam, ez a helyzet is része lesz, fontos része a történetnek, de arra nem is gondoltam, milyen kínokat okozok magamnak a megírásával…

Legszívesebben félretenném, kezdenék valami mást írni, de tudom, hogy amíg ezt be nem fejezem, mással képtelen vagyok foglalkozni. Maximum: egy poszt a blogba, vagy valami apró szösszenet.

A Titkok, bűnök, remények című könyvem lesz az, amivel befejezem Abbyről szóló regényfolyamomat. 
Amennyiben sikerül jól és hitelesen megírnom, befejeznem amíg élek.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése