2014. március 16., vasárnap

Telefoninterjú




Üzenet várt a Facebook szerzői oldalamon, ahol – nagyon udvariasan – elkérte a telefonszámom egy férfi nevű illető. (mert azért a név nem sokat mond, lehet, hogy nő, vagy egy macska…) Sosemhallott újság nevében szeretne cikket írni rólam a könyveim kapcsán.
Megírtam. A mobilom számát.
Felhívott, még be is mutatkozott, de olyan gyorsan, hogy nem is értettem. Rögzítettem a csevegést, íme:

– Bevallom, én eddig még csak a Trilógiához tartozó három könyvet olvastam el, és nem nagyon tudom hová tenni… Az első és a második hatvanon felüli női főszereplője nekem nem tűnik hitelesnek, inkább negyvenesnek gondolnám… saját magából merítette a karaktert?

– Nagyrészt igen, hiszen így lehet hiteles. Ez nem jelenti azt, hogy az én életemről szólnak a történetek.

– Furcsálltam a szerelmi szálat is, különösen a második a Lángoló zsarátnok olvastán. Hatvan évesek, és  erotikus szereplői a könyvnek?

– Mit talál ebben furcsának? Maga is azok közé tartozik, akik szerint nem illik ennyi idősen szerelmesnek lenni, pláne őrült módon szexuális életet élni?

– Én még csak a fele vagyok, és hihetetlennek tartom. Végzett kutatást ezen a téren?

– Sok ide vágó cikket elolvastam, csak azért, hogy biztos legyek abban, nem vagyok kivétel! Tabu téma még mindig, de lesznek még a hitetlenek is hatvan évesek!

– Térjünk nyugalmasabb vizekre. Az Örökség, egy fiatal lány szemszögéből íródott. Mintha csak a kora és a neve lenne más, annyira hasonló a karakter az előző két könyv főszereplőjéhez. Gondolom, nehéz volt – és nem is nagyon sikerült – egy fiatal szemével, eszével azonosulni!

– Van modellem erre a karakterre, élő, eleven, és ilyen, hajszálra, mint a regényben.

– Itt is találkoztam olyan elemekkel, amik nem életszerűek. Például a gyerekek viselkedése. Csak azt ne mondja, hogy létező figurák!

 Az ikrek kitalált alakok, egyetlen, ám annál fontosabb szerepük van: megidézni az előző két könyv szereplőit. Néhol el is rugaszkodtam a valóságtól, ezzel is jelezve az imént mondottakat.

Kiknek írta ön ezeket a könyveket?

Magamnak! Ne nevessen, soha nem terveztem regényt írni! Rossz passzban voltam, át kellett vészelnem egy nehéz időszakot. Kitaláltam egy történetet, aztán az önálló életre kelt, írta magát. Én benne éltem, és nagyon élveztem.

Miért döntött a kiadás mellett? Alkalmasnak találta?

Körülnéztem a hazai, meg némileg a külföldi bestseller-listákon. Beleolvastam jó néhány sikeres könyvbe. Véleményt alkottam, majd értékeltem magam. Nem jó, amit írtam, hiszen nem tudom a szépírás szabályait, viszont nagyon sokat olvasok. Könyveket, jó könyveket. Olyanokat, amikben van mondanivaló, és akkor döntöttem úgy, hogy elküldöm néhány helyre.

Mégis, magánkiadásban jelentette meg… nem volt érdeklődés egyik kiadótól sem?

Volt érdeklődés, meg költségvetés is. Csillagászati. A magánkiadást még képes vagyok finanszírozni a nyugdíjamból.

Sikerre számított?

Semmi képen! Nem az a kategória egyik könyvem sem, amilyenek a mai sikerkönyvek! Nem vádolok senkit, semmivel, nem vagyok levitézlett újságíró, nem henteregtem híres emberekkel… pedig, ha így lenne, és megírnám, biztos lenne a „siker”! Még talán igaznak sem kéne lenni, elég, ha megsúgom valamelyik bulvárlapnak, még meg is kérem, hogy ugyan, tartsa már titokban! Igazi irodalmat már nagyon régen láttam a toplistán. Valószínű, hogy az én értékrendemben van a hiba!

Az ön könyveire lehet azt mondani, hogy irodalmi alkotások?

Mondani – manapság – már bármit lehet, de attól még nem biztos, hogy igaz! Viccet félretéve: nem, nagyon gyenge próbálkozások. Ám, aki szemfüles, az talál benne érdekes gondolatokat is!

Magasak az elvárásai, kritikus másokkal szemben, mégis, saját bevallása szerint nem jók a könyvei! Akkor miért teszi közzé?

Vannak az én könyveimnél rosszabbak is! Tudom, ez nem mentség, de hátha adok valamit általuk néhány embernek!

Van kereslet?

Mihez képest? Amit beleinvesztáltam, a töredékét már megkerestem a jogdíjakból, de messze még a nullszaldó!

Nem szegi kedvét a lanyha érdeklődés?

Engem érdekel, és eléggé grafomán vagyok ahhoz, hogy bármi is kedvemet szegje ezen a térem!

Vannak tervei, vázlatok, jegyzetek?

A fejemben… majd, mikor beérik, akkor leírom.

Azt olvastam, hogy a legújabb könyve krimi, és másik kiadónál jelent meg. Miért?

Bűnügyi történet és nem krimi. Ami a másik kiadót illeti, annak anyagi okai vannak, nem mennék bele… Próbálkozom ezzel-azzal, majd kiderül, érdemes volt-e.

Azt is olvastam, hogy ez a bűnügyi történet első kötete egy sorozatnak. Így van?

Valóban, a két főszereplő köré kerítek még történetet. A második megírásával már csaknem elkészültem.

Mikorra várható a megjelenése?

Még be sem fejeztem! Aztán, gyakran tovább tart a készre-fésülés, mint a megírás, nagyon sok munkám lesz még vele! Majd posztolom az oldalamon!

Miért álnéven jegyzi az írásait?

Miért ne? Manapság ez szinte általános, meg némileg szégyenlős is vagyok. Azért, aki tudni akarja, hogy ki is vagyok, az a szerzői oldalamon megtudhatja, ott nem titkolózom.

Kívánhatok sikert?

Azt hiszem, így illik! Mindenesetre: köszönöm!





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése