Üresjárat

„A SZERELVÉNY UTASOKAT NEM SZÁLLÍT”

Gyakorta olvastam ezt – dühöngve – tíz órai munka után, a villamos elején. Az ember hulla fáradtan rohan, mert látja, bent áll a végállomáson, és nehogy itt hagyjon, mert késő este már húszpercenként jár. Fájó lábbal, remegő inakkal odaérsz, és ezt olvasod. A pokol fenekére kívánod az összes illetékest.

Most a fejemben, sőt, az agyamon világítanak ezek a betűk! Csak ülök a gép előtt, mert kellene valamit kipasszírozni az agyamból, ám nincs benne semmi! Kifújta a szél!

Vagy befújta valamivel, annyira, hogy nem találok semmit. Egész kellemes ám ez az állapot! Mert nem csak a jó gondolatokat fedi be, hanem a rosszakat is!

Ritka eset, mikor nekem nincs mondanivalóm!

Momentán fél-hülyén, laza vigyorral nyomkodom a billentyűket, mintha valami okosságot vetnék papírra (blogba), pedig a SEMMI a témám. Az van most a fejemben.

Sikerült annyira ellazulnom, hogy csak a ruhám tart össze!

Azt hiszem, hogy vasárnap van! Röhej! Hat éve vagyok nyugdíjas, és még mindig ezek a régi beidegződések! Mikor lehet „semmit tenni”? Vasárnap!

Késő esti garázsmenet. Üresjárat. Kongó fej. Majd reggel!