Ritkán kapok visszajelzést az olvasóktól, talán csak azoktól, akik közel állnak hozzám.
Ezek általában jó kritikák, de biztosan tudom, hogy elfogultak irányomban.
Ma egy olyan személytől kaptam kritikát, akivel ugyan sokáig dolgoztunk együtt, valami óvatos barátságféle is szövődött köztünk, de már akkor is éreztem; hiába van sok közös bennünk, nem vélekedünk egyformán sok minden tekintetében.
Évek teltek el azóta, hogy utoljára találkoztunk, míg az Internet ismét összehozott bennünket.
Kezdeti publikációimat ismerte, hiszen büszkélkedtem velük; bár ezek antológiákban megjelenő rövidke írások voltak.
Nos, örömmel üdvözölte "írói" ténykedésemet, majd megvette az elsőként megjelenő három könyvem.
Mikor azokat írtam, az amatőrségnek is csak az alján kaparásztam, de még mindig viszik őket, ezért nem nyúltam hozzájuk javítási, korrekciós szándékkal.
Ezekben a könyveimben nagyon sok dolog a saját életem része, aki ismert régóta emlékezhet dolgokra. Ő ismert és emlékezett... addig tetszett is a könyvem, amíg ilyen elemeket tartalmazott.
A folytatás már nem nyerte el tetszését. Irreális, hasonló jellemek mindhárom könyvben, méghozzá olyanok, amilyenek nem léteznek a valóságban -- mondja.
Még előzőleg megemlítette, hogy sok könyvet kapott karácsonykor, azokat olvassa előbb, mert a nyomtatott könyvet kényelmesebb, mint az enyémeket (e-könyvek) gépen olvasni.
Most, hogy megkaptam a kritikáját, elgondolkoztam:
Én soha sem neveztem magam írónak, hanem szerző a titulusom, mert az ÍRÓ olyan ember, aki érti a dolgát, esetleg tanulta, vagy különleges tehetségéből fakadóan képes kiválót alkotni.
Na, én nem! Beszélni, mesélni szeretek, ezeket írom le.
Az általam elkövetett fércművek ugyan szórakozásra alkalmasak, de összehasonlítani nagy irodalmi művekkel -- botorság.
Érthető, hogy egy irodalmi remekmű után az én írásomat olvasva lesújtó a vélemény.
Mostanság már nem tartalmaznak személyes vonatkozásokat az írásaim, kizárólag a fantáziám szüleményei. Az igaz, hogy a karaktereim olyanok, akiket hozzám közelállókról szerzett benyomások alapján mintáztam, de nem egy az egyben. Ami belőlem fakad az talán a maximalizmus, amely majd minden hősömre jellemző.
Az igyekezet, hogy körötte minden rendben legyen; a segítőszándék, mások életének támogató segítése... ezek bennem lévő tulajdonságok, önkéntelenül viszem át a főszereplőkre.
A valós életről nem írok... hiszen éppen ebből menekülök a magam által teremtett szituációba!
Ezért írok,; jól, vagy rosszul, magam sem tudom, de nagyon igyekszem.
A kritikát örömmel fogadtam, mert nyilvánvalóvá vált számomra, hogy túlidealizálom a hőseimet; gyakran a kevesebb több lenne. Az is egyértelmű lett, hogy nevén nem nevezett ismerősömmel már nem vagyunk egy hullámhosszon, hiszen nem érti a lényeget: azt, amiért írok.
Gond egy szál sem, én ígérem, jobban figyelek a karaktereim jellemzőire, és azt is megígérem, hogy írok egy rövid lektűrt a kettőnk hajdani és jelenlegi kapcsolatáról.
Remek téma a meg-nemértésről, a félreértésről, a másfajta szemléletről, a kapcsolatokról és sok egyébről írni egy feszült hangulatú regényt!
